Fontos alapszabályok és tanácsok a téli madáretetéshez

A téli madáretetéssel kapcsolatban először is el kell oszlatni egy tévhitet. Azok a madarak, akik Magyarországon maradnak télre, képesek életben maradni emberi segítség és etetés nélkül.

A téli madáretetés elsődleges célja tehát nem a madarak életben tartása. Akkor miért etetjük télen a madarakat? Egyrészt egyszerűen csak azért, hogy közelebb csaljuk magunkhoz és gyönyörködhessünk bennük. Másrészt a madarak jelenléte biológiai védekezést jelent az általuk az etetőhely közelében összeszedett gyommagvaknak, rovar- és kisrágcsáló-kártevőknek köszönhetően.

Az énekesmadarak etetése tehát mind az embernek, mind a madaraknak hasznos. Azonban csak akkor, hogy megfelelően és jó időben etetjük a madarakat.

A nálunk telelő madarak

A hazánk területén telelő madárfajok azért nem vonulnak el délebbre, mert nálunk ősszel és télen is megfelelő táplálékot találnak. Ha valamiért szélsőségesre fordul az idő, és mégsem találnak elég eleséget, akkor egyszerűen csak területet váltanak és gond nélkül tovább repülnek. Ezek a madarak általában a tőlünk északabbra fekvő területekről érkeznek, ahol még mostohábbak a téli körülmények.

Képesek tehát emberi segítség nélkül életben maradni, azonban a fentebb részletezett okok miatt érdemes őket etetni. Az alábbiakban az MME (Magyar Madártani Intézet) útmutatása alapján készült tudnivalókat olvashatjátok, ami tulajdonképpen egy madáretetési kisokos. Ha ezeket a szabályokat betartod, a madarak és a környezet is boldog lesz.

  • az etetési időszak december elejétől (az első tartós fagyok beköszöntétől) március második feléig tart
  • eleségként fekete napraforgót használjunk
  • gyümölcsök (pl. alma) és ehető bogyókat is tehetünk az etetőbe
  • állati zsiradékot, pl. kacsa-,liba-és sertéshájat is adhatunk nekik
  • ételmaradékot tilos kitenni a madaraknak
  • előre elkészített téli csemege golyókat könnyedén kiteheted vagy felakaszthatod bárhová a kertben
  • az itatásról sem feledkezzünk meg. Ideális esetben egy egész évben működő madár itató mellett kellene elkezdeni a téli etetést
  • a költési időszakban és a fiókák kikelését követően ne etessük a madarakat. A fiókák még nem képesek megemészteni a mag eleséget, elpusztulnak tőle.

Borítókép: Unsplash

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük